trollkarlen frĺn övärlden

megérkezett kedvenc fantasy regényem és világom Studio Ghibli féle átirata, a Földtenger Varázslója. ha nem ismernéd Ursula K. Le Guin e ciklusát, pótold hiányosságodat. amikor Kóbor magába fogadja az általa megnyitott kapun világra szabaduló Árnyat, nos akkor egy picit magamra ismertem.

mivel épp a borospohár fenekére néztem és nincs különösebb teendőm holnap, bele is tekintek rögvest. rendelhettek az xpresstől - csak ügyesen persze, semmi bizonytalanra kattintani - minden csomag épségben ott várt és most filmorgia veszi kezdetét, vízipipástul.

darkness & headphones recommended

vasárnap Bradákkal megnéztük Pálfi György új filmjét, a Taxidermiát.

Szabó István Mephistoja óta a legjobb magyar darab, legalábbis számomra mindenképp. kellően átgondolt történet, nagyon finom és honi filmhez képest meglepően találékony és hatásos poénokkal és pontos szociográfiával. ugyanakkor a fikció pompás, az analógia és irónia elsőre érthető és látható, ennek fényében benne van minden, ami a Kárpát-medencében történt az elmúlt 60 évben.
ne ragadjatok le a húsnál és pengénél, macskánál és fütyinél, mert itt rólunk van szó, akik szüleikhez és nagyszüleikhez képest megint új élethelyzethez igazodnak. és nekem ezért tetszik igazán ez a mozi. nagyon nem lepődnék meg, ha jópár év elteltével Mechanikus Narancs-féle kultikus státuszba kerülne. ha máshol nem, legalább otthon. ez azért enyhe keserű mosolyra késztetett.

valami oknál fogva nehezen fogadom el az ölembe hulló sikert mostanában. mintha kitérnék előle, hogy ne találjon meg :p pedig egyszer illene már kinyújtanom a kezem. nowhere / catastrophe.

odödligt

mégsem annyira lebecsülendő ez a Renaissance. kiderült, Európában is lehet jó animeot készíteni. igaz, történetileg semmi speciálisat nem nyújt, bár amennyire lehet, fordulatos és szimbolikus. ami pedig a zenét illeti, el lehetett volna szakadni több helyütt a nagyzenekartól. viszont a látvány minden kisebb nehézséget elfed, egyszerűen gyönyörű és visszahozza azt az érzésvilágot, amit utoljára Fritz Langnál tapasztaltam.

fulsnygg

enyhe nyomás a tarkón és a szemüregben.
vagyis alig telt el két nap és máris szabadulnék legszívesebben. egészséges reflexió.

ennek köszönhetően látogattam meg a Műcsarnokot ahol jelenleg épp északi kortárs kiállítás nézhető meg egészen február 25ig. nem ma voltam utoljára. mondjuk arra kíváncsi vagyok, hányan értik Torbjřrn Rřdland Mayhem c. fotóját.
roppant tanulságos a mikroállamok találkozójáról készített infokollázs is. a mellékelt kérdőív alapján a nyolc mikroállam közül az Unamerikai Köztársaság elveivel egyeznek leginkább saját célkitűzéseim. szintén roppant erős egyezőségem a szlovén alapítású NSK állam céljaival is.

azonban a számomra legérdekesebb kísérlet a freq_out volt. hangkollázs. kísérlet és interaktív műhely. igazi zenei fricska óriási jelentéssel. azt hiszem, aki magát zenésznek nevezi, értenie kell a freq_out mibenlétét, tudatosan hallania kell a hangkísérlet elemeit és elhelyezni a térben, értelmet adva a kísérletnek. ugyanakkor meggyőződésem, kevesen képesek erre itthon. szégyenszemre.

szintén mai hír blabbermouthról, hogy a norvég Grammy-díj 2006os metal jelöltjei a következők: Enslaved, Keep of Kalessin, Gorgoroth, Benea Reach. szívem szerint gondolkodás nélkül Enslavednek adnám, viszont tavaly is ők nyerték.
a kérdés sokkal inkább az, hogy itthon miért nem ismerik el a honi metal / jazz / etno / ésatöbbi zenekarokat a maguknak megfelelő helyen. hogy lehetséges az, hogy Ákos, Tankcsapda, Edvin Marton és a többi magyar szenny elismerést elismerés után kap, ugyanakkor az igazán eredeti és világszínvonalú, mély mondanivalóval rendelkező zenekarokra még fittyet sem hánynak?

mivel e honlap is mikrokultúra, egyfajta mikroállam, így megalapítom a fénycsíra-díjat. én adom oda annak, akit szeretek. "én vagyok a parancs" mondtam háromévesen triciklizés közben és most tényleg én vagyok a parancs. elegem van abból a közhelyes kulturális fostengerből, ami itthon a csapból is folyik. jelöltjeim:
Palya Bea - nem utolsósorban a Weöres Sándor verseit megéneklő lemezéért
Watch My Dying - a fényérzékeny albumért meg azért a nukleáris támadásért, amit színpadon adnak magukból
Blind Myself - az elmúlt tíz éves munkáért és a sikolyterápiáért
Borago - mert finom zene

várom a szavazatokat és véleményeket az oldal alján található mailre.
elég volt a csicsából és giccsből - támadjon a fekete valóság :p

fear is the mindkiller

- vem är du?
- jag är dö. är du berätt?
- min kroppen är rädd men inte jag själv.


tényleg nem értem, mi történik mostanában. a szinkronicitás megdöbbentő, ez a karácsony keveseknek sikerült úgy, ahogy eltervezték. sajnálom.

csak annyit mondhatok, a nyugodalmas karácsony egyik fő pillére a kevés de kedves vendég valamint a nem túlzásba vitt ebéd és sütik. simán kidőltem persze és hosszú órákat aludtam akár délután is, de tényleg rámfért és most még az általában 60as pulzusom alatt vagyok. igen, még élek.

Fritz Lang pedig kiváló rendező, az M pedig nagyszerű darab, ajánlom. Max von Sydow pedig a Dűnében is alakít, nem is akárhogy. A Suttogások és sikolyok pedig mai szemmel nézve is félelmetesen üt.

for the love of gud

kiskarácsony. csak anyámmal. tegnap este vacsora Horgásztanyán, majd Kontroll. nem tudom miért pont az, de az utolsó jelenet Bella Eszter-féle angyallal egész karácsonyi.

istennel való kapcsolatom mindig is furcsa és értelmezhetetlen volt. másoknak.
sosem kereszteltek meg és ennek örömére máig őrzöm a szocialista névadó ünnepség okmányát. szüleim természetesen névnapomat nem ma tartották, mégis kibaszás lett volna a gyerektől megvonni egy újabb ajándékot.

de most istenről van szó.

számít-e, hogy van? számít-e, hogy nincs? egyik sem.
egyetértek Bergmannal, nem ez a fő kérdés. a fő kérdés, hogy akik itt vagyunk nap mint nap egymás mellett, mit kezdünk egymással. minden emberben megvan a képesség és az adottság dönteni és választani. hinni és bízni a másikban, feltétel nélkül szeretni és megbocsátani. én hiszek az emberekben. akkor is, ha sorozatosan mást tapasztalok tőlük. de nem :p

nagyon szeretem a környezetemet és nem változtatnék rajta. természetesen ha tudnék, átrajzolnék pár kapcsolatot, viselkedést és meggyőződést, de nem tehetem. és a mostani keretekkel is elégedett vagyok. ha istennel beszélhetnék, megölelném. nagyon hasonlítana nagyapámra, csak szótlan és mérhetetlenül szomorú, mégcsak nem is haragos. nem tudnám hibáztatni, igaz, nem is akarom. mosolyognék rá.

father
give us today what is needed
give it all
father
thy will be done on earth
and in the hearts
for ours is the kingdom
and the power and the glory
forever

én így gondolom.


kiskarácsony.
Bradák például egyedül karácsonyoz most. mondtam neki, jöjjön át, de nem akart zavarni.
ha jobban belegondolok, inkább egyedül karácsonyozzon az ember, mint olyasvalakivel, akit előtte már párszor kirúgott és történetesen épp egy hetük maradt a szeretet ünnepéig összeácsolniuk valamit megint. érdemes, ezért? szeretet, bizalom, hit, remény. gyűlölet. kétségbeesés. félelem.

emberek vagyunk. és jó dolog embernek lenni. jó dolog vétkezni, bonyolítani, bajlódni, majd tanulni és változtatni.
a lehetőség és a képesség adott.
hálás vagyok érte.