szept. 2006

can you?

the man hath no music in himself
nor is not moved with concord of sweet sounds,
is fit for treasons, stratagems, and spoils,
the motions of his spirit are dull as night,
and his affections dark as Erebus;
let no such man be trusted.
mark the music! - Shakespeare

Mazsoláért és Tádéért még számolunk, utcagyerekek.

nemződüh

voltaképp innen is látszik a táj, hiába szállított arrébb ez a vagonnal szétsúrolt sínpár.

Pál, isten vagy.

caffeine

meglepően tiszták az éjszakai járatok. a hajnal f2es 908as kényelmesebb volt Cinkotáról, mint napközben. szóval BKVról először esve szó e naplóban – a pesti éjszakai járatok messze legjobbak kiszolgálásban és szervezettségben kontinensünkön. és ez nagy szó.

alvási csapdába kerültem a napokban. egyszerűen nem tudok négy óránál többet aludni, s ez nem jó hír – bár egyáltalán nem vagyok fáradt. még annyira nem. a fene se érti ezt a bioritmust, valami nagyon nincs rendben. hármat találhatsz – az első után hátat is fordítok.

ma hajnalban Kluteot hallgattam hétvégi rávezetésképp, erre délután kiderült számomra, pont előtte játszik Blim az A38on. jézus. azt hiszem, szükséges összeállítanom egy kulturális ajánlót ezen őszre, már én sem látom át lassan, mi folyik Pesten:

szept 16 A38 – Blim
szept 16 mokkacukka – Klute
szept 19 SüssFelNap – IstenHátaMögött
szept 23 mokkacukka – Adam Freeland
szept 26 Kultiplex – Enslaved (norsk)
szept 30 MarcoPolo – The Penta Concordia plays Katatonia
okt 6 A38 – Satyricon (norsk)
okt 7 Freeport – Katatonia (svenska)
okt 14 Kultiplex – Wendigo
okt 17 SüssFelNap – Gire, Korog, Aebsence

és még mondják, véget ért a fesztivál időszak. kérem, hiszen csak most kezdődik el. azért azt már nem merem garantálni, hogy mindegyiken megjelenek, de jó eséllyel errefelé leszek. ki szeretném emelni a Penta Concordia estet érintettség okán. néhány dalban ugyanis érdekelt vagyok, bár Jónáséknál sose volt vonós, pedig akár lehetne is. nem, nem én.

abszolút listavezető hír, hogy jövő héten érkeznek a tc konnekt 24D külső firewire hangkártyák. ára a konkurens focusrite saffirenál negyedével több, cserébe három tavalyi fejlesztésű dsp pluginnal, valamint 8 sávnyi ADAT ki- és bemenettel ad többet. az már tíz sáv előfokostul (focusrite octopre le már adott). s/pdif és midi természeténél fogva benne van. bus-powered, designed for laptops. ez bizony aduász a maga nemében, így nélkülözhetetlen eleme lesz gyűjteményemnek.
audiojunkie énem másik őszi vágya egy nagymembrános kondenzátor mikrofon, szóval ha valaki selejtezne Neumann TL103 vagy AKG C414 BII darabokat, ugyan szóljon már – ha kell, térdelek. enélkül AT 4040 SM lesz a megoldás. szoftveresen pedig ableton live 6 teljes verzió és spectrasonics stylus rmx dob plugin vár a sorban. igen, jól olvastad, dob plugin.

saját zenémben ugyanis nem lesz élő dob. miért? egyrészt nem találkoztam még tíz év alatt egyetlen normális dobossal. amelyik pontos és jól játszik, az teljesen idióta, amelyik meg normális, az félreüt és még neki áll feljebb. cáfoljatok. nem beszélve a dobcuccról: elfoglalja a színpad felét, nehéz kihangosítani jól, a pakolás jó része ebből áll – nem egy élmény zsúfolt vendéglátóipari egységen átráncigálni egy lábdobot – és szállítani is körülményes.
nézzük csak akkor: nincs megfelelő ember, kis helyeken iszonyat problémás, simán elnyomhat minden mást, és mit nem mondtam még?
tehát félakusztikus közegben kell a francnak dobos. és ezért sem kérek elnézést :p

betyárparti

idén is volt betyárparti Döménél Velencefürdőn, de a mostaniról nincs sok jó képem, ellenben az itt látható két évvel ezelőtt készült, ha emlékeim nem csalnak. a papiros melletti objektum nem kő, nem is kutyagumi.

tetvesbuzi

gyengénlátók kedvéért:
Te Tetves Buzi! Odahaza is ilyet szarj! Anyád ágyába valamint ebédlő asztalodra!

sokszor kételkedem, hogy az efféle képek - például szánalmas.hu-n - jó része photoshop manőver, de ebben az esetben a kép témája tényleg az utcán hevert. hmm, jó nap ez a mai, csak indulnom is kéne már :)

hunter

épp fényképeket rendezek, nagyapám fotóit. megtaláltam azt, ahol még az ölében ülök olyan kétévesen. Björk szólt a háttérből.

elsírtam magam.

fear of people

igen, most jobban érzem magam enyhén rezignált mosollyal arcomon visszavonulva a világtól. úgyis filmvágási procedúrák és kerékpár dédelgetés közben leledzek mostanában. nehéz összehangolnom úgy az otthoni munkákat, hogy minél többet szeretnék bicajozni. istentelen jó érzés reggel végigsüvíteni az üres napfényes rakparton. el sem tudom mondani, mennyire hiányzott.

jobb most keveset találkozni másokkal. aztán persze mindig másképp alakul ez. például szombaton drótkötélpályázni megyünk, utána pedig irány mokkacukka, ugyanis Klute játszik vasárnap hajnalban. névnapos kiruccanásunk a helyre végül is roppant megérte, ugyanis az egyik magyar srác dzsungelt pakolt, igen kőkeményen és sok vágással. komolyan mondom, néha már Ephel Duath koncerten éreztem magam. iszonyat összetett volt és nagyszerű set, szóval innen is gratulálok neki, ez bizony művészi teljesítmény volt, ezért szeretem az elektronikus zenét – is. az igazi dobás a szigeti kávézóban mégis a 23i Szabadföldi Ádám és Tojó zárópartija, ami ugye a már említett tízéves után kezdődik. a PeCsás Adam parti több évre feladta a leckét, hihetetlen volt. azért kevesen merik d'n'b és breakbeat között összekeverni a Billie Jeant és a Smells Like Teen Spiritet, laza tíz percben.

ezeken túl svédet kéne erőltetnem, mert ez a csoportalakítás egyre nehézkesebb és kilátástalanabb. amennyiben beszélsz svédül, írj már légy szíves, fussunk össze egy kávézóban gyakorlás végett – kösz.

íslanská bilder

god natt! végre vannak izlandi fotók a képtárban - a legjobb 169 fotóm onnan. vi ses!

unbelievable

EMF!
megvan még valakinek? unbelievable, when you’re mine és a többi? szóval sikerült megszereznem, újabb ’92es nosztalgia.

és nagy hej! és sok sikert Bobbynak, azaz Gilnek, aki anno átvette a kazettát. Gil ma Izraelben él és épp most házasodott meg. túl van 2 év Gázán és így az egyetemi diplomán. telik az élet, de enjoy, motherfuckers.

sikerélményem bicajjal határtalan, hasít a váltó mint kés a vajban, így én is az autók között. trekkinget mindenkinek városban.

nordiska skeppen kommer

szombaton söröztünk a Halászbástyán. tényleg rokenroll és nagyszerű dolog volt ott ücsörészni az éjszakában.
teljes sikerrel zárult a vasárnapi Skandináv Ház alapítvány megnyitó. annak is örülök, hogy valamilyen formában mindenképp fogok svédül tanulni továbbra is. bár ez nem is volt kérdéses. mindenesetre láthatóan nem voltak felkészülve a szervezők a kétszázas tömegre :p és ez jó, hogy ennyien érdeklődnek.

vettem új bicajt is, a régit eladom Tománnak, így neki is lesz egy használható :p természetesen végignéztem a kínálatot, de újfent Magellan mellett döntöttem, ezúttal egy picit felszerelt Corvus lett a kiválasztott. iszonyat jó kis gép, egyből megjött a kedvem biciklizni – csak azt a fránya váltóbeállítást tudnám rendesen megoldani. mert ugye a névleg 21 sebesség a gyakorlatban tizenötöt jelent jó esetben. és nekem elég is ennyi, tényleg. persze a bicajozási szokásaim messze nem fedik az átlagot, mivel egyfolytában tekerős fajta vagyok. így sokkal gyorsabban lehet reagálni és fordulni, mint nagyobb sebességet választva. ahogy tapasztalatból elnézem, a legtöbben utálnak sokat tekerni – amit kissé nehezen értek, mert sokkal nehézkesebb úgy haladni. kerékpár vásárlásom lakat beszerzésével lett teljes, amiben cyrex oldala kihagyhatatlan segítséget nyújtott. innen is gratulálok neki és kevesebb ellopott biciklit a jövőben!

lesz 10 éves érettségi találkozónk is. ejha. bár ugyanaz várható, mint öt éve, szóval részemről nem várok sokat az estétől és akkor jól sül el.

az északi kultúrblokkot a DanDesignnal folytatom, valamint az alternatív őszi skandináv eseményekkel, ezek mindegyikén ott leszek:
szept. 26., Kultiplex Enslaved – viking törzsfők fiai
okt. 6., A38 Satyricon – fekete északi hadseregcsoport
okt 7., Freeport Katatonia – svéd depresszáns xanax helyett

és azt hiszem, semmi lényegeset nem mondtam ezúttal. ilyen is van. kis buta semmiségek. á, nem számítanak. á, dehogy. á.

megj: az első váltóval csupán két napot szenvedtem, viszont most pont úgy működik, ahogy azt szeretném. igaz, így csak 14 sebességet használok a marketingszöveg 21ből – nincs az az isten, hogy egy ilyen első váltóval mind a 21et használni lehessen – viszont ez a 14 minden körülmények között tökéletesen használható. hmm, talán mással is foglalkoznom kéne ennyit.