ma belém ötlött a felismerés. már régóta tudom, hogy ha egyszer kutyám lesz (mert lesz, ez egészen biztos), akkor fekete labrador lesz. most már a nevét is tudom: kozma

nyomj rá: napló

jazzfesztivál lévén itt járt Budapesten Eivind Aarset, a kortárs műfajok talán legérdekesebb gitárosa. semmi speciálisat nem csinál - látszólag - mindenesetre senki nem tudja utánozni. legalábbis jelenleg nem. gitárjából minden létező és nem létező hangot képes kicsiholni és játéktechnikája is pazar. bár a hazai vonallal szemben ő az egyszerű és természetes megoldások híve - valószínűleg ezért sem értették olyan sokan és nem is voltak annyian, mint a nála ismertebb Nils Petter Molvaer koncertjén két éve.

egyrészt első sorból végignézni nagyon nagy élmény, másrészt remekbeszabott koncert volt. mondanom sem kell, jazzhez szinte semmi köze - inkább északi postrock volt ez. kicsivel 11 után fel is konferálták őket, de a műsor első negyedóráját Hakon Kornstad adta, egy szál szaxofonnal, illetve fuvolával/szoprán szaxofonnal. természetesen feldobta egy hasonló looperrel, mint amit Danny szokott használni, ha egyedül gitározik. én nagyon kevés szaxofonost szeretek, de Hakon tényleg szerethető, még ha nekem túl sok funkyt és jazz elemet tesz bele a játékába. ami viszont kurvajó volt, azok az egymásra sávonként felépített hangkollázsai, hát ennyire ötletes nu jazzt (régi terminussal élve: jazzy drumnbasst) sem hallottam. remek volt! mind szaxofonnal, mind fuvolával ment. most jött ki a szólólemeze, szerintem érdemes belehallgatni.

ezután levonult Eivind, Wetle és Tor, eljátszottak négyen együtt egy 10-15 perces számot a vélhetően új Eivind lemezről - Sonic Codex a címe. aztán maradtak hárman. Eivind most nem terepasztalt épített, hanem egy szintiállványra pakolta fel cuccai kétharmadát, ez láthatóan össze volt kötve egy MacbookProval egy Metric Halo kártyán keresztül (egy vagyon) amin Ableton Live futott, ezzel vezérelte a midis effektjeit. gitárja amúgy mind vonal, mind midi kimenettel bír, és ezt ugye párhuzamosan effektezi. a legutóbbi Nils Petter Molvaer koncerthez képest most sokkal inkább élő hangzásra ment rá, de azért volt hátul megbúvó effektelés és hangkép építés is. kezdésként egyből egy olyan szólóval nyitott, amelyhez hasonlót az Arcturuson hallunk, de sehol máshol.
Wetlét én még nem ismertem, de elég elképesztő módon ütlegel, Tor pedig semmi különöset nem csinált, csak hiba nélkül tartotta végig az alapot. amúgy Wetle és Tor többször ízeire szedte az alaptémát, lebontották hangról hangra a számok közepére, aztán úgy rakták megint össze, hogy hiába emlékeztetett az elejére, mégis más volt. Wetle nagyon figyelmesen ütött, végig figyelte Eivindet és aztán a koncert második felére visszatérő Haakont, mondjuk Eivind végig mosolygott, összesen kétszer instruktált játék közben egy-egy váltás érdekében.

amúgy Sigur Rósnál metálosabb volt az egész, ami engem meglepett, de nagyon élvezhető volt végig és közel sem volt populáris vagy kommersz íze.
szóval az új Eivind lemezt mindenképp ajánlom, más irányba fordultak így együtt, mint amit korábban építettek, de teljesen harmonizál a korábbiakkal, csak a mostani erőteljesebb és rockosabb. összesen egyetlen régi számot idéztek meg pár perc erejéig, legalábbis más nem jutott hirtelen az eszembe.


arra is nagyon kíváncsi voltam, mire jutnak Lantos Zoltánnal együtt, a Mirrorworld egyszeri és megismételhetetlen koncertjén. Eivind gitározott, Kaltenecker Zsolt billentyűzött, Lantos Zoltán pedig hegedült. és sajnos olykor vokalizált is, méghozzá a létező legszégyenteljesebb mediterrán beatbox módon. ezért tényleg kár volt. én nagyon szeretem Zoltán játékát - és ebben ezúttal se volt gond, gyönyörűen játszott - de a mostani cucca, effektje mellett teljesen mindegy, melyik hangszerét használja. a jelenlegi kompresszor és erősítő teljesen eltünteti a különbséget ezek között - az olykor használt delay/reverb sokkal nagyobb különbséget okozott hangzásban.

számomra úgy tűnt, Eivind és a magyarok zenei világa leírható egy Lego és egy Playmobil várként - mindkettő építmény, de semmi közük egymáshoz. ennek ellenére Eivind jobban alkalmazkodott, az ő zenéje sokkal rugalmasabb, ellentétben Lantosékkal, akik végig ugyanazokat a kiszámítható lépéseket tették. emiatt nekem a koncert csúcspontja Fekete-Kovács Kornél és Eivind Aarset kettőse volt, csak azért a 3 percért megérte végigülni 87et. Kaltenecker is nagyon jól kezdett zongorán, de a koncert felénél előszedett valami funky bass hangszínt és azzal szólózott. gratulálok Zsolti, igazán ügyes gyerek vagy, játssz csak tovább otthon. baszki, ez nem hangszerbemutató, hanem koncert ahol van közönség is. értő közönség ráadásul, hiszen fagyban, esőben csüngnek a hangokon. ekkor éreztem úgy, hogy elkéne egy atyai pofon a beatboxozó Lantos Zolinak, koncerten hangszerpróbálgató Kaltenecker Zsoltinak és a Dés fiúnak, aki megint szétcinezi a többiek játékát, ergo a magas hangokból keveset lehet miatta érteni.

szóval ungarische wirtschaft. komolyan mondom, a végén már én sajnáltam Eivindet, amikor minden bemutatáskor kétszer, lassítva mondják be a nevét. szegény norvég már majdnem elmenekült a színpadról, de ezt a szívélyes magyar vendéglátók egyáltalán nem érzékelték. valószínűleg annyira belefeledkeztek hangszereikbe, hogy a közös zenélés élménye - amit Eivind kvartettje egy nappal korábban oly kiválóan bemutatott - már ismeretlen számukra.

nyomj rá: zene, propaganda